Rólunk írták: TELL IoT – ha kell egy profi

Az LDSZ Szimpóziumon jártunk, melynek fő témája az IoT, illetve az okos városok volt. A TELL előadásának fókuszában is ezen két téma, illetve a TELL eszközök kapcsolata, lehetőségei és jövője állt.

ldsz_2019_demi_zsolt"A TELL mondhatni már hagyományos résztvevője az LDSZ szimpóziumoknak. Démi Zsolt a T.E.L.L. Software Hungária Kft. termékfejlesztési vezetője, a cég sikereit ecsetelve megemlített egy olyan projektet, mely családi érintettségem végett húrokat pendített meg bennem. Név szerint, 2700 postahivatal riasztó és tűzjelző rendszerének egyetlen 99.9%-os rendelkezésre állású, redundáns felügyeleti rendszerbe történő szervezését oldották meg a termékeivel.

A röpke kitérőt követően, a magam részéről amit fontosnak tartok kiemelni az az, hogy ami még tavaly csak fejlesztési irány volt, az mára valóság. A TELL rendelkezik 4G és WiFi kommunikációra képes eszközökkel (pl. Gate Control Pro). Az előadó elmondása szerint cége meglehetősen egzakt piaci felmérésekre hagyatkozva fejleszti tovább mobil applikációit (is), hiszen ma már a magyar lakosság 61%-a használ okostelefont, ami a 25 év alatti fiatalok esetén 93%. Hiába, a fiataloké a jövő! Az app fejlesztések irama elképesztő világszerte. Ha már applikáció, egyetlen TELL app-pal 8db Gate Control Pro-t kezelhetünk (egységenként akár 2 kapuval/sorompóval).

Ami az okos városokat illeti, a Gate Control Pro és egy app segítségével akár az is lehetségessé válhat, hogy egy adott területen (pl. parkoló) a rendszer automatikusan kijelezze a szabad parkolóhelyek számát. Horribile dictu: elnavigáljon a legközelebbi üres parkolóig. Sőt, de ez már csak az én szabad fantáziám, mivel a készülék képes az ONVIF IP CCTV kamerák kezelésére, akár a parkolóhely képét is megjeleníthetné. Az előadás során még kiemelt IP Bridge Pro egyedülálló lehetőségeket kínál a különböző kommunikációs felületek egy (IP-s) platformra hozására. Persze, ennél még sokkal többre képes (pl. routerek távoli felügyelete). Egy valamit biztosan állíthatok: a TELL eszközei potenciális építőkövei lehetnek egy okos-otthon / Smart City megoldásnak."

Az írás a Detektor Plusz magazin 2019/1. számában jelent meg.

Szerző: Szilárd Csaba